A kezdetektől (1853) 1893-ig

A Vasvári története kalandos történet. Oly sok történelmi fordulatot megért már iskolánk, s oly sokan, oly sokféle szándékkal akarták ilyen vagy olyan intézménnyé alakítani, hogy szinte csoda létezése, s az is, hogy minden ellenkező akarat ellenére is ma sokak által becsült, tanárai és diákjai által szeretett alma mater.

Az intézményt Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapította 1853. március 12-én.

Az alapító szándéka először egy bölcsészeti főiskola létrehozása volt, de miután a ciszterci rend apátja vezetésével létrejött a 8 osztályú gimnázium (a mai József Attila Gimnázium elődje), az alapító a város vezetésével együtt úgy határozott, hogy "célszerűen rendezett, üdvös, szellemi haladást eszközlendő nyilvános római katolikus nőneveltét alapít."

Az intézet céljára a prépost saját lakóházát - fehérvári születésű volt - és 30.000 pengőjét hagyta. A város közgyűlése 6272 pengőt szavaz meg a ház átalakítására, valamint évi segélyül 440 pengő forintot. Egy az alapítvány és a város együtt létesítette és tartotta fenn az iskolát 1948-ig, az államosításig. Az intézet többszöri bővítéssel 1864 október 9-től 1953 nyaráig a Szent István téri (ma levéltárnak használt) épületben működött. 90 évig egy helyen!

A prépost arról is rendelkezett, hogy az intézetet szerzetesnők vezessék. Erre a Paulai Szent Vincéről elnevezett szatmári irgalmas nővéreket választotta. Meghagyta, hogy halála után haladéktalanul nyissák meg az iskolát, s ott "buzgó vallásosságra, szellemi műveltségre és minden hasznos női munkára tanítsák s az Egyház és Haza erényes, művelt leányaivá neveljék" a növendékeket. Bár római katolikus szellemi nevelést írt elő, a "valódi emberszeretet jeléül" más vallásúak fölvételét is megengedte.

Az iskola tehát a fentiek szerint 1864 októberétől kezdett el működni elemi iskolaként. Száznál több növendék járt ide már az első évben. Ekkor 6 nővér látta el a tanítói feladatokat. Az iskola első igazgatója Huszár Károly püspöki titkár, első főnöknője S. Eötvös Szalézia volt.

1869-től 1923-ig

Az intézet fejlődését újabb és újabb iskolai fokozatok indítása is mutatja.

1893. szeptember 1-jén polgári leányiskolával bővült. Az iskolában hagyománnyá vált, hogy minden évben kiadják az un. Értesítőt. Ebben a nyomtatványban mindig közreadták az iskola addigi történetét, s az előző tanév fő eseményeinek a krónikáját, a tanári kar névsorát, majd 1930-tól a tanulók névsorát is. Az első fennmaradt Értesítő 1896-ból, a milleneum évéből származik. A borítón az iskola homlokzatának rajza látható.

A századforduló idején kiemelkedően fontos szerepet játszott az intézmény gyarapodásában Szuborics Jenő teológiai tanár, apátkanonok, pápai prelátus, aki 1881-től 1915-ig volt igazgató, valamint S. Markovszky Paula, aki 1875-től 1908-ig volt intézeti főnöknő.

Mit tanultak a 10-14 éves korú lányok a polgári iskolában? Íme a tantárgyaik neve: hittan, magyar, német, számtan, földrajz, természetrajz, ének, rajz, szépírás, női kézimunka és választhatták a francia nyelvet és a zenét.

A következő jelentős esemény időpontja az iskola életében: 1923. aug. 17. Ekkor az elemi és a polgári iskola mellé 3 éves ipariskolát is létesítettek. 1921-től már vezettek az intézményben továbbképző ipari tanfolyamokat, 1923-ban azonban a minisztérium iparoktatási főigazgatósága ipariskolának minősíti ezt a tagozatot. 3-3 osztály indult minden évben: 1 fehérvarró, 1 felsőruhavarró és 1 műhímző (ez utóbbi csak 1 éves volt).

1923-tól 1930-ig

Az 1920-as évek közepére szűknek bizonyult a régi épület. Két, az eredeti telekhez csatlakozó új épületet kapott az intézmény.

A nagyütemű gyarapodás éveiben az igazgató Kapossy Endre dr. ciszterci r. katolikus tanár (1919-28), a főnöknő pedig Stupiczky M. Rainéria (1919-1928). Őket Grész Leó és Erdélyi M. Eustella követte, s egyben újabb fordulatot is hoztak az iskola életébe: 1930. szeptember 15-én megnyílt a tanítónőképző-intézet.

1930-tól 1938-ig

1930-ban tehát a Ferenc József Nőnevelő Intézetben működik egy elemi iskolai, egy polgári iskolai, egy ipariskolai tagozat, s indul a tanítónőképzés.

A fenti értesítő jól mutatja, hogy 1930-tól kezdődik intézményünk egyik fénykora. Több mint 700 diák jár az ötféle iskolába. Az intézet büszkén ápolja hagyományait, a címlapon jól láthatjuk ennek jelét az egyes iskolatípusok alapításának évfordulóját jelző számokból. Az akkori igazgató, Dr. Grész Leó 17 évig (1928-1945) vezette az intézményt. Fontos szerepe volt abban, hogy a középfokú képzés, a tanítónők képzése elindult, és 29 éven át rangot, hírnevet adott az iskolának.

A város lakói és vezetői éppúgy akarták a tanítóképzőt, mint maga az intézmény. A kulturális kormányzat is támogatta ezt az ügyet. Sokat jelentett a miniszter, Klebelsberg Kuno segítsége: az épület bővítése s az alapító okirat kiadása ügyében is közbenjárt.

Az iskolába csak felvételi-alkalmassági vizsgával lehetett bejutni. Az első évben a 80 jelentkezőből negyvenet vettek fel. Később párhuzamos osztályok indultak, de még így is kellett az alkalmassági vizsga. A többség nem fehérvári volt, ezért internátusban laktak. Kötelező volt az egyenruha viselése, s általában meglehetős szigor uralkodott az iskolában. Arra is gondot fordítottak, hogy a lányok felkészüljenek a mindennapi életben való helytállásra is: volt gyakorlókonyhájuk, gyakorlókertjük. De sportoltak (pl. télen, az iskola udvarán jégpályát alakítottak ki), és táncolni is tanultak. Az éneklés, a zenei ismeret pedig kötelező tananyag volt.

Az első képesítő vizsgát 1935-ben (ötéves volt a képzés) tették. A képző az első két év után külön épületrészbe költözött (ld. Levéltár - az István téren).

Kezdettől fogva működtek diákegyesületek is. Így az első évben a Mária-kongregáció, Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület, Önképzőkör.

A második világháború alatt

Feltétlenül tudnunk kell arról is, hogy az intézmény mindig fontos szerepet játszott a város kulturális életében. Énekkarai, szavalói, színjátszói nélkül már a 30-as években sem volt jelentősebb ünnep, verseny. 1938-ban az egész országban Szent István ünnepeket rendeztek, s ezeken már nemcsak a város ismerhette meg és ismerte el a növendékek teljesítményét. Az 1938/39-es tanév válsághangulatban kezdődött. Ekkor a tanítóképzőt felsőbb rendeletre líceummá kellett alakítani. A líceum érettségivel befejeződő 4 éves középiskola. A jó eredménnyel záró diák innen mehetett a tanítóképző akadémiára. S ekkor még nem közölték, hogy az intézmény megkapja-e a jogot az akadémia működtetésére. Végül ez is tisztázódott, s 1949-ig az érettségi utáni gyakorlóév sikeres befejezésével kaptak tanítói oklevelet a preparandisták (tanítójelöltek). Az intézetet, ahogy a város egészét is, nagyon megviselte a II. világháború. Az épületek 25 %-os kárt szenvedtek, a felszerelés (könyvek, berendezések, szertári anyag) szinte teljesen elpusztult. Az 1944/45-ös tanév néhány hónapos volt csupán.

Az iskola szempontjából a döntő változás 1948. jún. 16-án következik be. Ekkor fogadja el az országgyűlés az egyházi iskolák államosításáról szóló 33. törvénycikket. A végrehajtáshoz azonnal hozzálátnak. Az épületek és minden egyéb vagyon állami tulajdonba kerültek, a tanároknak úgynevezett "állami átminősítést elfogadó" nyilatkozatot kell aláírni. Ezt az apácák és a paptanárok többsége megtagadja, így őket elbocsátják. Mivel a szolgálati lakások is állami tulajdonba kerülnek, onnan is menniük kell. A testület átalakul. A légkör nehezen normalizálódik. 1949-ben a felnőttek tanítóképzőjéből négy hallgatót kizárnak, mert a szakszervezeti titkár megvádolta őket politikai megbízhatatlansággal. (A kizártak közé került Györe Jánosné is, aki Kaszap István testvére volt - ez lett ellene a legfontosabb vád!). A diákság körében kisebb volt a törés. Bár egy évig, 1949/50-ben pedagógiai gimnázium indult a tanítóképző helyett, de aztán visszaállt a megszokott képzés. A háború után már csak a gyakorlóiskola tartozott az intézményhez. 1955-től csak fiúkat iskoláztak be egy ideig.

Az '50-es évek

Milyen volt az iskolai élet az un. 50-es években? Talán nehéz tényből jobban megérthetjük. Először is az intézmények szinte teljesen elvesztik az önállóságukat. Szinte mindent felettes hatóságok szabnak meg. A politika közvetlenül befolyásolja az iskolát.

Persze azért volt mód arra, hogy tanuljon is a diákság. A képző sok jó hagyománya is élt. A visszaemlékezők különösen kiemelik dr. Szemere Gyula igazgató (leánya Szemere Judit tanárnő) idejét, az iskola zenekultúrája, kórusai nagyszerűek akkor is. Sok diák indul most már a munkás- és parasztszármazásúak közül is a pedagógus pályán az iskola, illetve tanárai segítségével. Közben helyet is kell változtatnia az intézménynek. 1952 nyarán átköltözik az István térről az Ady Endre utca 17-be (ma ez a mezőgazdasági szakközépiskola épülete). Innen 1962 nyarán kerül a mai helyére. 1956. március 17-én nagyszabású névadó ünnepséget tart az iskola, felveszi Vasvári Pál nevét. Az emlékezetesen színvonalas ünnepség meghívójának mottója így hangzott: "A nemzet szívében kell, hogy hordozza azokat a fiait, akik szívükben hordozták a nemzetet." Ekkortól még rövid ideig hivatalosan Székesfehérvári Állami Vasvári Pál Tanítóképző az intézmény neve. Mivel a tanítóképzést felsőfokra emelték fokozatosan megszűnnek vagy felsőfokúvá alakulnak a képzők. A város akkori vezetése inkább felsőfokú mezőgazdasági iskolát óhajtott, így a nagy múltú képző helyett fokozatosan általános gimnáziumot indítottak a Vasváriban. 1959-ben képesítőzött az utolsó évfolyam a tanítóképzőben, 1958-ban érettségizett az első gimnáziumi osztály.

Fel